Én tudom, Isten újjászületett gyermeke vagyok,
Bár csodálkozom, hogy Ő el még nem hagyott.
Hallom, szól hozzám, mindennap, szüntelen,
S látom, igéje munkálja gyarló életem.
Akarom, formáljon, de csak akkor tud, ha hagyom.
Én -bár sokszor nem látszik- Isten gyermeke vagyok.

Úgy teszek, mintha nem hallanám féltő, óvó hangját,
De úgy érzem, mindig tudja szívem gondját, baját.
Ilyenkor megérinti fájó, megtört szívem,
S aggódok, mert nem lehetek mindig engedetlen.
Sírok, mikor megkönnyebbülök bűnöm terhe alól,
Én Isten kegyelemből élő gyermeke vagyok.

Meg nem értem hogy' szerethet így is engemet,
Mondom is Néki sokszor: "Nem érdemlek kegyelmet!"
A napról álmodom, mikor mellette leszek,
És próbálom gyűjteni a mennyei kincseket.
S remélem, hogy a mennyben Atyám viszontláthatom,
Mert én tudom, Isten újjászületett gyermeke vagyok.